A szuper zeller!

http://www.enportal.hu/a-szuper-zeller.html

A szuper zeller! A diétázók kedvence. Mi az? Hát a zeller. Kevesen használják már a háztartásokban pedig a zellernek mint más hasonló zöldségnek rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre.

A zellerről

A zellernek mivel kalóriatartalma igen alacsony ezért remekül illik a fogyókúrázók étrendjébe. Tartalmaz A, B, C-vitamint, nyomelemeket rendkívül sok benne a rost valamint nagy mennyiségben káliumot, kálciumot, vasat és magnéziumot tartalmaz. Nézzük milyen egyszerű de nagyszerű fogyókúrás zelleres finomságot készíthetünk belőle.


Zellerszeletek zabpehelybundában


Hozzávalók:

2 zellergumó
2 tojás
200 g zabpehely
2 ek. bármely aprított fűszernövény
30 g liszt

bors


Hámozzuk meg a zellert és vágjuk vékonyabb szeletekre. Főzzük kb. 4 percig forrásban lévő sós vízben. Ha kész vegyük ki a lábosból és szorjuk meg ízlés szerint sóval és borssal.


Egy tányérban verjünk fel a 3 tojást. Készítsünk elő egy második tányérba lisztet és egy harmadik tányérban pedig a zellert amit keverjünk össze a fűszernövényekkel.


Forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben. A zellereket először a lisztben ezt követően a tojásban majd végül a fűszeres zabpehelyben forgassuk meg. Süssük ropogós aranybarnára. Kiváló köret hozzá valamilyen joghurtos szósz.

Jó étvágyat!

A ritkán használt zöldség-padlizsán A ritkán használt zöldség-padlizsán

A padlizsánból még ma is kevesen készítenek ételeket. Pedig ez a Kelet – Indiából származó zöldségnek rendkívül sok jótékony hatása van. Fogyókúrázóknak meg kifejezetten kötelező! Lássuk miért… Haszno...

A szuper zeller! A szuper zeller!

A diétázók kedvence. Mi az? Hát a zeller. Kevesen használják már a háztartásokban pedig a zellernek mint más hasonló zöldségnek rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre. A zellerrőlA zellernek mi...

Nemzetek Konyhája - Képes recept gyűjtemény Nemzetek Konyhája - Képes recept gyűjtemény

Folyamatosan bővülő portálunkon finomabbnál, finomabb recepteket találhat a kedves látogató, amellyel minden este más-más ízekkel lepheti meg családtagjait, szeretteit.Kedvenc hazai receptjeink mellet...

Receptek képekkel Receptek képekkel

Weboldalt keresel, ahol receptek képekkel vannak jelen? Tekintsd meg remek weboldalunkat és ez így megtalálható nálunk, méghozzá a legjobb receptek. Nem számít, hogy konkrét elképzeléssel lépsz, be ol...

Muffin receptek Muffin receptek

Finom és ínycsiklandozó muffin receptek vannak oldalunkon a http://www.enreceptem.hu/ és elképesztő ízekben. Ne habozz, nézz körül és készítsd el őket, mutasd meg barátodnak, hogy mennyire szereted, d...

Receptek Receptek

Édesanyád mindig azzal piszkál, hogy tanulj meg főzni, mert, ha így folytatod soha nem lesz belőled igazi háziasszony? Eleged van abból, hogy minden családi ebédkor ezt megkapod tőle? Te is szeretnéd ...

Túlélőkonyha Túlélőkonyha

Ez a blog azért jött létre, hogy segítséget nyújtson azoknak akik nem tudják mit főzzenek, kevés pénzből gazdálkodnak, nem tudnak főzni, vagy bár profik a konyhában, de nincs ötletük. A blogon egyszer...

Gasztromerényletek | Receptek a nagyvilágból Gasztromerényletek | Receptek a nagyvilágból

Ha szeretné meglepi szeretteit különleges, ám mégis könnyen elkészíthető ételekkel, vagy csak szimplán kifogyott a receptekből a mindennapokra, itt rengeteg egyszerű, mégis nagyszerű étel elkészítéséh...

Receptek Receptek

Hétköznap gyakran eszik gyorséttermi ételeket, és már elege van az éttermek menüiből? Az otthon készült, házias finomságoknak valóban nincs párja, legyen szó akár főételekről, akár süteményekről. Honl...

Grill recept Grill recept

Grill recept gyűjteményünkben mindent megtalálsz: húsok, zöldségek és még gyümölcsök is. A pulykamellcsíkok barackos-mogyorós szósszal nagyon finom. A rostélyos paprikamártással elkészítése nem bonyol...

Receptek Receptek

Ha már unod a mama főztjét és te is szeretnél valami újdonságot kipróbálni, klikk ide és válogass receptes oldalunk nyújtotta kínálatából. Mi megmutatjuk neked mi finomat főzz ma, vagy holnapra! Onlin...

Gasztromankó receptek Gasztromankó receptek

Gasztromankó receptek. Édes és sós receptek, cikkek a gasztronómia világából! Sütemények, torták, koktélok és főételek. Torta díszítés, sütés és főzés.

Étel receptek keresője Étel receptek keresője

Több mint 15.000 recept között kereshet az etelek.net portálon! Találja meg új kedvenc recepteit! Ha receptek után kutat az internet, itt találja az egyik legnagyobb magyarországi receptgyűjteményt! E...

Milli Perfecto receptek Milli Perfecto receptek

A Milli Perfecto különleges, egészséges és ízletes ételek receptjeit kínálja. A Milli Perfecto termékcsalád azokat a tejalapú főzőtermékeket tartalmazza, amelyekre szükséged lehet ahhoz, hogy a csalá...

Minden, ami édesség Minden, ami édesség

Csokoládé történelem, amit tudni érdemes a kakaóról, desszertek, sütemények, aprósütemények, torták, cukrász fortélyok - tippek - praktikák, csokoládé dekorációk készítése, a sütés kellékei, piskótala...

Finom receptek Finom receptek

Finom receptek - előételek - leves és egytálétel receptek - húsételek - pizzareceptek - vegetáriánus receptek - sütemények - desszertek - italok - saláták - savanyúságok - befőzés - nemzeti gasztronóm...

Attila módra Attila módra

Receptek kicsit másképp. Ahogy egy férfi látja az életet és az ízeket. Tippek és trükkök, úgy hogy egy kezdő is megértse. Extraként némi sztorizgatás, elmélkedés az életről, zenéről. Politikamentesen....

Recept a mindennapokra Recept a mindennapokra

Receptek sokaságából válogathat a receptgyar.hu oldalon. Egy menüt is könnyedén összeállíthat a benne foglaltak alapján. Nem csak a szakács által elkészített ételek receptjét használhatja, számos rece...

Receptkuckó Receptkuckó

Finom étel és italreceptek kategóriákra osztva. A probléma házibuliknál, összejöveteleknél a konyhaművészet ötlethiánya már nem lehet. Jó étvágyat!

Receptek nem csak ínyenceknek Receptek nem csak ínyenceknek

Kipróbált sütemény, étel, saláta receptek.Mindennap újabb recepttel szeretném bővíteni gyűjteményemet, ezért szívesen fogadom olvasóim bevált receptjeit is.Ha gyorsan akarsz keresni valami jó sütemény...

Melinda recept oldala Melinda recept oldala

RECEPTEK KÉPEKKEL - Olcsó ételreceptek, valamint tradicionális és modern gasztronómiai csodák. A tippek és trükkök rovat pedig főzéssel kapcsolatos fortélyokat mutat be, azoknak akik kevésbé jártasak ...

Régi idők receptjei Régi idők receptjei

A weboldalon található receptek az 1930-as évekből származnak.Közülük több ma is kuriózumnak számít,azonban vannak olyanok is amelyeket napjainkban ismét felfedeznek.Különleges ételek-étel különlegess...

Tuti receptek Tuti receptek

Tuti receptgyűjtemény háziasszonyoknak és próbálkozókedvű férfiaknak. Folyamatosan bővülő receptgyűjtemény.

Receptek Receptek

Köszöntjük az Ételreceptek.hu oldalon! Többféle kategóriában talál finom magyar és nemzetközi ételrecepteket. Ezek között megtalálja a kedvenc receptjét is, vagy talál valamilyen újdonságot. Igyekszün...

Receptek Receptek

Látogassa meg Magyarország legújabb oldalát, ahol több ezer finom és olcsó recept kapott helyet! Receptek, melyekkel megreformálhatja konyhaművészetét. Torta receptek, sütemény receptek, ünnepi recep...

Recept 1x1 Recept 1x1

Fotós közösségi recept gyűjtő. Mutasd mit főztél!

Szakácskönyvem Szakácskönyvem

Szakácskönyvem: könnyen, gyorsan elkészíthető saját receptjeimet tartalmazza. Megtalálhatók benne különleges sütemények, torták, húsnélküli és húsokból készülő ételek. Gyümölcs és zöldség saláták....

Melinda recept oldala Melinda recept oldala

Melinda recept oldala - recept, receptek, muffin, torták, babakonyha, étel, főzés, palacsinta és sok egyéb finomság. Itt mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb receptet, olyanok is akik a főz...

A legfinomabb desszert receptek A legfinomabb desszert receptek

A legfinomabb desszertek receptjeit keresi? Itt rengeteg féle desszert közül válogathat. Részletes recept leírások, a hozzávalók pontos megadása, elkészítési idő feltüntetése és receptek képekkel. Rec...

Mit egyek ma? Mit egyek ma?

Ezen az oldalon megpróbálok annyi receptet összegyűjteni, amennyit csak lehet, hogy teljes mértékben kielégíthessem az olvasók ízlését! Mindegyik cikk az internet különböző szegletéről származik, és h...

Képes Recepttár Képes Recepttár

Válassz a fotók alapján receptet. Házias, magyaros, finom ételek receptjei. Gyomorkorogtató fotókkal. Itt csak képes recepteket találsz. Az itt található recepteket megpróbáltam úgy leírni, hogy az eg...

Receptbarlang.hu Receptbarlang.hu

ReceptbarlangOnline receptmagazin naponta új receptekkel.Sütemény, torta, muffin receptek, zöldséges és gyümölcsös receptek, húsos és csirkés receptek, levesek, wok receptek, palacsinta receptek, fóru...

Egyszerű receptek Egyszerű receptek

Egyszerű, gyorsan, könnyen elkészíthető receptek. Könnyű, gyors ételeket készíthet, ha recept oldalamat böngészi. Sok sikert kívánok a receptek elkészítéséhez. Receptek a következő kategóriákban: Dess...