Tandemcentrum tandemugrás

http://www.tandemcentrum.hu

Tandemcentrum tandemugrás A tandemugrás az ejtőernyőzés legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja. Így mindenféle előképzettség és bonyolult orvosi vizsgálatok nélkül próbálhatod ki ezt a nem mindennapi sportot - a tandemugrást. Nálunk olyan sok ezer ugrásos oktatókkal ugorhatsz, akik mellett biztonságban érezheted magad. Ejtőernyős felszereléseink a legmodernebb amerikai rendszerek, amelyeket a világ minden részén balesetmentesen használnak tandemugrás során. Oktatóink egész éven át tandemugrással foglalkoznak, így folyamatosan formában tartják magukat. Nyáron itthon, télen pedig Új Zélandon és Gran Canarián dolgoznak. Ennek megfelelően, a magyar minősítéseik mellett, rendelkeznek új-zélandi, amerikai, és spanyol oktatói engedélyekkel.
Saját repülőgéppel és pilótákkal dolgozunk, így senkihez sem kell alkalmazkodnunk. Ez azért fontos, mert ezekkel a feltételekkel nem fordulhat elő az, hogy a megbeszélt időpontban mégsem tudsz ugrani. A saját repülőgép másik nagy előnye, hogy hétköznap is bármikor rendelkezésünkre áll.
Pilótáink sok ezer repült órával rendelkező tapasztalt szakemberek, akik mindenféle időjárási körülmények között magabiztosan repülnek. Gépünk egy Cessna 182-es, amely típust a világ minden részén előszeretettel használják ejtőernyőzéshez.
Tandemugrás, szabadesés a Duna felett!
A Tandemcentrum bázisa a Kisapostagi repülőtér, ami közvetlenül Dunaújváros mellett található. Könnyen és gyorsan megközelíthető az ország minden pontjából.

Tandemcentrum tandemugrás Tandemcentrum tandemugrás

A tandemugrás az ejtőernyőzés legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja. Így mindenféle előképzettség és bonyolult orvosi vizsgálatok nélkül próbálhatod ki ezt a nem mindennapi sportot - a tandemugrást...

Gemenc Hőlégballon SE Gemenc Hőlégballon SE

A hőlégballonos repülés nagyszerű ajándék vagy meglepetés születésnapra, névnapra, évfordulóra, eljegyzésre, lakodalomra vagy bármilyen neves eseményre, de ezen kívül kiválóan alkalmas a repülés utáni...

Tandemugrás - Hajdúszoboszló Akciós árak Tandemugrás - Hajdúszoboszló Akciós árak

Üdvözöllek a Tandemugrás világában! Ha ellátogatsz a tandemugrás honlapjára , akkor már megtetted az első lépést,hogy egy különleges, felejthetetlen érzést élj át, amit a szabadesés, ejtőernyőzés nyú...

Siklóernyő - Sirius Repülő Klub Siklóernyő - Sirius Repülő Klub

Az ember repülés iránti vágya talán egyidős a magával az emberrel. Már valószínűleg barlangban lakó őseink is áhítattal figyelték a levegőben kecsesen tovasikló madarakat és irigyelték tőlük, hogy az ...